I.
Üvöltök belülről:
Mégis ki vagyok!?
S míg kutatom a választ,
Széjjelszakadok.

II.
Mert az én tükrömben
Mindig más van jelen,
Így mindenki más tükrében
Magamat keresem.

III.
Önnön színem előtt
Mindig más vagyok.
Szóljatok, ha másban
Reám találtok.

IV.
Ha meg is látnám azt,
Hogy ki is vagyok belül,
Úgy érzem, akkor lennék
Igazán egyedül.

V.
Tartozni ahhoz, ki
Lelkemmel rokon:
Szeretve lenni attól,
Kihez én is tartozom.

VI.
Ahogy én szerettem,
Úgy nem tudott senki.
Hát megtanultam, hogy kell
Egyedül szeretni.

VII.
Szívem asztalánál
Falatozzon bárki:
Ne tudják meg, milyen
Éhesnek maradni.

VIII.
Raktam egy kis tüzet.
Meleg most a lelkem.
Jöjjön, aki fázik,
És vegyen belőlem.
Csak remélem, lesz majd
Ki megfogja a kezem,
Mert magamat is lassan
Tüzifává teszem.

IX.
Nem tudom már, hogyan kell,
Csak visszaemlékezem.
Régi évek mosolyát
Kell arcra illesztenem.
X.
Kérdezz rá, ha ott vagy,
És idődből is kijár:
Leadták-e szívemet
A talált tárgyaknál.

XI.
Míg megtaláltál másokat,
Hogy önmagadra lelj,
Rájöttél, hogy önmagadat
Út közben hagytad el.

XII.
Megéve az almát
Tudássá lett szavunk,
Ha bűnünk csak ennyi:
Ártatlanok vagyunk.

XIII.
Nem számít, hogy melyik
Országba is szaladsz,
Míg magad előtt is
Idegennek maradsz.

XIV.
Míg magamban lassan
Aláereszkedem,
Megkérlek titeket,
Fogjátok a kezem,
Mert nem ismerem azt,
-mire visszaérek-
Kit fogtok majd látni,
Ha szemeimbe néztek.

XV.
Kit lelöknek egy szirtről,
-önmaga sem érti-
Gyilkosáért kapkod:
Hátha megsegíti.
XVI.
Halványodnak bennünk
Az emberek, az évek:
Mossuk emlékeink,
Mintha foltosak lennének.

XVII.
Megváltást dolgodért
Nem szabad remélned.
Hogy egymásért legyünk:
Elég ez az élet.