KENNETH
„Két gőgös Sátán és egy nem kevésbé rendkívüli Asszonyördög a múlt éjszaka feljött azon a rejtélyes lépcsőn, melyen át a Pokol rohamozza az alvó ember gyöngeségét, és titokban vele érintkezik.”
Baudelaire [1]
Otthonunk kísértete Kenneth, így nevezte el öcsém; nagy nyelvész, ihletét nappalinkban a rossz, villogó lámpáról nyerte, amit régi angol nevezettel illetett.
Kenneth előttem mindig Windigo-alakjában mutatkozott, és izzadt, álmatlan éjszakáim vendége volt sokáig. Nemrég, sok kihagyás után, újra kilépett árnyéka a válaszfalból, és ajtóm mellé állt egyik este.
Nem ijesztett meg, nem bőszített fel, beinvitáltam (mit árthatna már nekem?), erre őszintén meglepődött, hezitált, de a könnyeimet egy borospohárba kiérleltem, ezzel kínáltam: nem tudta visszautasítani.
Elmondtam neki, hogy most szomorú vagyok, mert egy szőke lány széttörte a szívemet. Sajnálta, és azzal próbált vigasztalni, hogy megtiszteltetés volt engem kísérteni. Belepirultam kicsit, bevallom. Kaptam az alkalmon, tudakoltam, hogy mi volt, mielőtt kísértetnek állt – jelenléte arra sarkalt, hogy vágyjak valamilyen örökkévalóságra. Kérdésemre válaszolta, hogy ő nem metafizikai szubsztancia, csak kitaláció – mindig az volt. Gondolhattam volna. Ekkorra már keresztbe font lábakkal ült, mint én szoktam, és a nyirkos nyakára fehér csokornyakkendőt kötött, miközben márki módjára nyalogatta a könnycefrét.
Ennyire pontosan nem tudna utánozni, ha nem belőlem származna.
Már el is tűnt. Csalódtam.
FELNŐTTLÉT
Idegenné szűkült a határ, a sárgolyó,
amit barátommal dobáltunk a földeken
az ősz végén,
összement ismeretlenné a szoba, az ágy,
a rendetlenség, a lépcsőalj,
amik életemet tárolták tudatom kezdetén.
Itt ülök most e múltszázadi kanapén, ahol
tíz éve először verset írtam. Borzalmas volt,
hál’ Istennek elveszett, de az emlék is, pedig
azt keresem.
Ténnyé parázslott minden emlék; tudom,
mi történt itt, de szagot, hangot, érzést idézni
képtelen vagyok többé.
Ez a felnőttlét tehát: folyamatosan
sóvárogni
egy régi korra és közben minduntalan
távolodni tőle egyenesen a temető
förtelmes karjaiba.
[1] Baudelaire, Charles: A Kísértések vagy Eros, Plutus és a Dicsőség. In: Charles Baudelaire versei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973. 244. o.
A borítókép Ábrahám Anna alkotása.