Akit foglalkoztat a politika, a társadalom, annak előbb-utóbb el kell jutnia az elit problémaköréhez. Mi alapján elit az elit, mi a társadalom hatalommal bíró rétegének szerepe -ezekről a feltevésekről érdemes gondolkodni.
Ezekkel és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik Bibó István Elit és szociális érzék című rövid esszéje. Egy jól megírt, lényegre törő, tiszta és logikusan kifejtett gondolatmenetet találhat az olvasó ebben az írásban, ahol választ kap a fentebb említett kérdésekre, így semmiképpen sem érdemes kihagynia. Az alábbiakban néhány idézeten keresztül mutatom be az értekezés egyik fő gondolatsorát.
Az „elit” politológiai fogalom, amely a társadalom vagyonszerinti felső osztályát fedi általában, szűkebb értelemben pedig a hatalmi pozíciók birtokosainak halmazát, minden többletjelentés nélkül.
„Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre s az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz kultúrát csináljon. Erre a szerepre pedig már csak valamilyen elit, vagyis valamilyen értékelési rend szerint kiválasztott embercsoport alkalmas: az értékelési rend tudja csak biztosítani az elit által adott példák és minták érvényességét és kötelező erejét.”[1]
Bibó definíciójában az a remek, hogy nem csupaszítja le az elit fogalmát pusztán a hatalmi pozíciók birtokló emberek halmazává. Az elit nem egyenlő a hatalmasokkal, az urakkal, a döbrögikkel. Bibó rávilágít az elit kiváltságosságára és egyben az ezzel járó erkölcsi felelősségére, ezáltal annak komplex feladatára. Az elit egyszerre élcsapat, példatár és vezetőség. Az elit nem azt mondja, hogy előre, hanem azt, hogy utánam. Nem azért vezetőség, mert birtokolja a hatalmi pozíciókat a nyers erő jogán, hanem mert példájával elöl jár, és a követők (a nép) a követésükkel legitimálják az általuk kijelölt irányt. Az elit értékrend alapján választódik ki, morális felhatalmazás alapján lesz valódi elit, és ez a kulcs. „Mert erkölcs nélkül nincs ember.”[2] Ahhoz, hogy államot, civilizációt építsen az emberiség, ahhoz mindenekelőtt az erkölcs, a mindent átható és egybetartó habarcs, a kimondatlan, hallgatólagos értékrend szükségeltetik, amely megakadályozza, hogy visszasüllyedjünk törzsi állatiasságunkba (politikafilozófiai terminológiával: a hobbes-i anarchiába).
„Másik feltétele az elit nyugodt és termékeny működésének az, hogy a társadalom valóságos szervezete az elfogadott értékelési rendnek egészében megfeleljen, s az elit tagjai a társadalom szervezetében olyan helyeket foglaljanak el, ahonnan valóban képesek is a társadalmat irányítani, reá hatni s vezetői tevékenységük mögött a követés nagyfokú valószínűségét kiváltani.”[3]
Az erkölcs azonban nem abszolút. Az értékrendek változnak, bár nem olyan gyorsan és nem úgy, mint az időjárás. Az erkölcs egy nagyon makacs dolog, generációkon át örökíthető és nem lehet mesterségesen sem üldözni, sem emberekre erőszakolni; öntörvényű logikája van. A hatalom csak ellenállni tud az értékek változásának, gátat tud szabni az értékek terjedésének, de csak ideig-óráig. Erre tanít a történelem. A változás elkerülhetetlen: vagy a szükségszerűt tesszük, vagy a semmit, hogy Spenglert parafrazáljam. Ez persze vitatható, azonban maga a változás ténye bizonyos. Ennélfogva az elit organikus módon cserélődik, úgy, ahogy a virágok is elvirágzanak. Az elit csak addig elit, amíg morális felhatalmazása megvan hozzá. Ha már nincs, nem az.
„Hogy tehát az elit teljesíthesse feladatát, egyaránt szükség van mind a két tényezőre: az érvényes társadalmi értékrend igazoló-erejére és a valóságos társadalmi vezetői helyzetek zavartalan birtokára. E két tényező a társadalom életében egybefonódik, s ezt az egybefonódást azok a társadalmi jelenségek közvetítik, melyek általában lehetővé teszik, hogy a társadalomban értékek és valóságok együttes és egymást erősítő hatást tudjanak kifejteni: a társadalmi eljárások és módszerek, társadalmi problémák megoldására kialakult konvenciók, a társadalmi összeütközéseket enyhítő s az összeműködést erősítő viselkedési minták.”[4]
„Ezeknek megőrzése, kezelése, terjesztése, fejlesztése a mindenkori elit feladata. Ahhoz, hogy a társadalom gépezete működhessék, kell, hogy ezek a társadalomban elismertek, begyakoroltak és magától értetődőek legyenek. Az elit működése és a társadalmat fenntartó eljárások magától értetődősége kölcsönhatásban vannak egymással: minél jobban működik az elit, annál magától értetődőbbek ezek az eljárások, és minél magától értetődőbbek a társadalmi eljárások, annál inkább működésre képes a társadalom vezető rétege.”[5]
Mint ahogy azt Bibó mondja, az elit feladta az, hogy a társadalmi eljárásokból és konvenciókból felépülő viselkedési mintákat ápolja és fejlessze. Ez egy progresszív megközelítés: a társadalmat formálnia kell az elitnek, a viselkedési formákba való beavatkozáson keresztül. Erre tesznek kísérletet a modern államokban a behaviorális közgazdaságtanra alapozott intézkedések. A döntéshozók előre kitalált módokon és mintákkal akarják az embereket „megfertőzni”, azaz azt akarják, hogy viselkedésük úgy idomuljon, ahogy ők azt kívánják. De ebben a reciprocitás a lényeg: az elit kondicionálja a népet, de arra, amit a nép hallgatólagosan jóváhagy.
[1] 2025. 03. 17. [https://mek.oszk.hu/02000/02043/html/48.htm]
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
Borítókép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5f/The_Royal_Feast_of_Belshazzar_Blaine_and_the_Money_Kings_%281884%29.jpg
