Emberszám

Már rozsdásodik minden válasz
Mi e műnek állványt támászt
Már senki nem emel rá vádat
Senkit sem zavar e látszat
Senki sem, ki feszeng, sápadt,
Hogy őt e tudós számba zárta?

Már a földről száll újra a pára
Már az égből folyik tengerünk
Mint bőrünknek felső hámja
Használt nyomást szenvedünk

Már száll a szivárvány színe
Már számba írva kő
Már száll urunknak főmíve
Sterill énbe fő

Tiszta hazug gondolat
Édes múltba fest
S a régi boldog tombolat
Elcsöndesül, leszáll az est

---

Ítélet

Az a bűn, mi büntetendő?
Nem igaz
Az, amiért még a hála
Se vigasz

Szükség önzést teremt
S csak magától fél a tiszta lelkű bolond
Csak Istenének jelent
S szíve mélye, vére néma porond

---

Önkívület

Ki ez, aki folyton zakatol
Ki ez, aki folyton panaszol
Fülembe
Ki ez, aki ajtót lakatol
Ki ez, aki múltban lovagol
Szünetlen
Miért nem én vagyok csak az, ki velem van folyton
Miért van más, kit gondolatba, s érzésembe fojtom

Elmegyek

Kilakoltatás magamból
Filmet forgatva barangol
Egy névtelen színész
Képkockára összegez
Minden szépet tönkretesz
S csak holnap kérdd, miért
Néha kölni szagba full
Néha szag ködébe búj
S néha mégis pénz az úr
Ha nem talál szívén

Felnézek

A Hold még alig tett kanyart
Hátha az, ki elzavart
Szívesen vár újra
Hátha már engem keres
Hátha új szemet vetett
Egy újabb közös útra