Nem túlzás kijelenteni, hogy felrázta a világ közvéleményét Javier Milei tavaly év végi választási győzelme. Libertárius[1], anarcho-kapitalista, szélsőjobboldali…! Csak úgy röpködtek a jelzők minden oldalról. De mi történt az argentin elnök 2023. december 10-i beiktatása óta? A történelem során először valóra válik Murray Rothbard álma?
Mielőtt a tényleges számokkal foglalkoznánk, tegyünk egy rövid történelmi kitekintőt!
Noha a spanyol gyarmati lét időszakában – nemesfémek hiányában – nem igazán nyert fejlesztéseket, a XIX.-XX. század fordulóján Argentína a világ legerősebb gazdaságai közé tartozott – a XIX. század végén technokratikus[2] gazdasági irányítást alkalmazó katonai diktatúrának köszönhetően. Hatalmas méreteket öltő agráripara óriási exportoknak adott teret, amelyek megalapozták a dél-amerikai ország globális gazdaságban betöltött szerepét.
Ennek a korszaknak az 1929-es nagy gazdasági világválsággal leáldozott, egy évvel később a köztársaságot megdöntötte egy katonai puccs. A válságból való kilábalás évei során emelkedett fel Juan Perón alakja, aki 1946-ban roppant feszült körülmények között jutott hatalomra. Regnálása során megvalósította a fasizmus argentin változatát, amit csak perónizmusként emleget a politikai terminológia. Perón korporatizmusa[3] helyrebillentette az ország gazdaságát, tovább erősítette a középosztályt, ugyanakkor megalapozott a klasszikus latin-amerikai gazdasági problémáknak. Ezek többek között a felelőtlen költségvetési politika, az infláció kontrollálására való képtelenség, a protekcionizmus[4], illetve az életképtelen állami vállalatok. Tovább rontott a helyzeten, hogy az antifasiszta külpolitikát képviselő Egyesült Államok és Egyesült Királyság gazdasági machinációk révén igyekezett destabilizálni a diktátor uralmát, ami végül 1955-ös bukásához vezetett.
Ezután junták[5] és köztársaságok váltották egymást, kommunista és fasiszta partizánok lázadásai közepette, miközben a bérek általános csökkenésbe kezdtek, az infláció nőtt, a középosztály elolvadt, az államadósság pedig Damoklész kardjaként lebegett a mindenkori államháztartás fölött. Ilyen körülmények között találta meg Argentínát a nyolcvanas évek gazdasági fordulata. A juntát újfent köztársaság váltotta, 1983-ban Raúl Alfonsín elnökségével elérte az argentinokat is a neoliberális[6] áramlat. Ez utóbbi azonban a katonai diktatúrák örökségén nyugvó rendszerrel nem tudott együttműködni – az IMF[7] és az állam tárgyalásai rendre kudarcba fulladtak –, végül Alfonsín elnök gazdaságpolitikája hiperinflációhoz vezetett, ami 1989-ben a peronista Carlos Menem megválasztását eredményezte.
Habár egy fasiszta ideológussal kampányolva nyert választást, Menem neoliberális sokkterápiával igyekezett kezelni a gazdasági krízist. Privatizációs[8] hullám kezdődött, a szabadkereskedelem elszabadult, míg végül 2001-ben az argentin állam képtelenné vált ellátni alapvető funkcióit (víz-, élelmiszer-, áramellátás stb.), ami az ország teljes összeomlását eredményezte. Argentína az elmúlt húsz évben ebből az összeomlásból igyekezett kilábalni – többnyire sikertelenül.
Ebbe a környezetbe érkezett meg Javier Milei Libertad Avanza (Szabadság Előre) névre hallgató libertárius, anarcho-kapitalista nézeteket valló pártja, agresszív és populista retorikájával, radikális és izgalmas programjával. Az elnökjelölt elveihez hűen az állam szétbontását és a magánszektor kiteljesítését tűzte ki céljául. Mielőtt belemennénk a párt programjába, érdemes lenne egy kicsit arról beszélni, hogy mi is az az anarcho-kapitalizmus.
Az anarchia, vagyis az uralomnélküli társadalom egy olyan ágazatáról beszélünk, amelyben a társadalmi stabilitást a szabadversenyes piacgazdaság, a szabadkereskedelem és a totális szabadság nyújtaná – ameddig az a szabadság nem sérti mások szabadságát. Főbb értékei az erőszakmentesség, a magántulajdon és az önellátás. Murray Rothbard – az eszme szellemi atyja – az 1960-as években szakadt ki az amerikai libertárius mozgalomból, hogy a vállalatok által működtetett világ ideológiáját hirdethesse, és igyekezzék megvalósítani vízióját. Habár ő a 70-es évekre feladta a küzdelmét és visszavonult közgazdaságtudományi mesterségét gyakorolni, eszméje halála után is tovább él.
Vegyük számba, mik voltak ennek az anarcho-kapitalista pártnak a főbb ígéretei!
- az argentin peso[9] devalvációja[10], majd dollarizáció[11], hogy az ország pénzügyi helyzete javuljon
- a központi bank megsemmisítése, mert a peso értéktelen, már az argentinok zöme is igyekszik dollárban tartani a megtakarítását
- a kormányzati költségek visszavágása, hogy a költségvetés megmeneküljön
- minisztériumok feloszlatása, összevonása, hogy leépüljön a közszféra
- privatizáció, hogy az életképtelen állami vállalatokat magánkézen megreformálják
- az agrárszektor élénkítése, mert mindig is ez volt az argentin gazdaság húzóágazata
- a rendőrség és hadsereg megerősítése, küzdelem a bűnözéssel szemben
- szabadkereskedelem, a gazdaság élénkítése, jobb termékek behozatala végett
- magánszektor megerősítése, mert csak így épülhet fel az a privátszektor, ami aztán az államtalan társadalomban működtetheti az anarcho-kapitalizmust.
Ismerve az argentinok hosszú történelemre visszatekintő etatista[12] hagyományát, nehéz elképzelni, hogy a szavazók 55,65%-a egy olyan jelöltre adná le a szavazatát, aki az állam láncfűrésszel való szétbontására tett ígéretet. Nem szóképet alkalmazok: Milei egy láncfűrésszel a kezében kampányolt az állam lebontásáért.
Ez a választási eredmény jól jelzi az argentinok elkeseredettségét, államba vetett hitük elapadását. Ezek után joggal merül fel a kérdés, vajon tényleg komolyan gondolta az ígéreteit? Az elmúlt hét hónap tanúsága szerint igen.
Az argentin valuta leértékelése az első napokban megkezdődött, és sikerrel is járt. Amikor Milei átvette a gazdaságot, 400 pesoba került egy dollár. Azóta, hogy pozíciójában van, kilőtt az infláció, a cikk publikálása idején 936 argentin peso egy amerikai dollár. A valuta devalváció kétségkívül pörgeti az exportokat, ugyanakkor az importoknál radikális visszaesést tapasztalhatnak az argentinok, illetve a több mint 200%-os infláció nyomán igencsak megcsappant a nép vásárlóereje. A dollarizáció még várat magára, de az is úton van.
Habár szűk többséggel, de győzelmet aratott az elnökválasztás második fordulójában (76%-os részvételi arány mellett), a törvényhozó testületekben nagyon is kisebbségben van a kormány. Az alsóház 257 képviselőjéből 40, míg a felsőház 72 tagjából mindössze 7 kormánypárti. Ez alapvetően megnehezíti a törvényhozást, így a központi bank felszámolása eddig nem történhetett meg.
A kormányzati költségek visszavágását a közlekedési és energetikai költségek megsemmisítésével kezdték, amely mindeddig nagyon fontos szerepet töltött be az argentin lakosság viszonylagos létbiztonságának fenntartásában. Ezt követően befagyasztották a kormányzati hirdetéseket és különféle projekteket, illetve megkezdték a közszféra eliminációját. Még decemberben, megválasztása után az új elnök ígéretet tett az akkor 341 477 állami dolgozó közül 70 000 ember kirúgására, ami május végére teljesült is. Hivatalosan véletlenszerűen zajlott a dolog, de facto azonban nagyobb eséllyel rúgták ki azokat, akiknek szakszervezeti tagságuk volt. Így sújtott le a láncfűrész az állami televízióra, rádióra, újságra, kutatóintézetekre és filmiparra, no meg persze az állami hivatalnokokra.
A minisztériumok megsemmisítése és összevonása során sem végzett félmunkát az argentin kormány. Megszüntették a Kultusz; Egészségügy; Munkaügy; Oktatásügy; Társadalmifejlődés-ügy; Nő-, Nem- és Diverzitásügy; Közmunka-ügy; Közlekedésügy; Energiaügy; Bányászügy; Telekommunikáció-ügy; Sportügy; Idegenforgalmi; Környezetvédelmi és Fenntarthatósági; illetve a Tudomány-, Technológia és Innovációügyi Minisztériumot. Néhányat új, összevont tárcaként tovább működtet a kormány. Ilyen az Emberi Tőke Minisztériuma (egészségügy, oktatásügy, munkaügy, társadalmi fejlődésügy) és az Infrastruktúra Minisztériuma (bányászügy, közmunka-ügy, közlekedésügy, telekommunikáció-ügy, energiaügy). A Gazdaságügyi, Belügyi, Külügyi, Hadügyi és Igazságügyi Minisztériumokat átszervezték és némileg leépítették.
A privatizáció már keményebb dió, hiszen ahhoz a törvényhozó testületekben szűk többséges szavazást kell nyerni, hogy megvalósuljon. Június 28-án a parlament alsó- és felsőházának beleegyezése után az állam törvénybe iktatta a Ley de Bases (Alaptörvény) néven emlegetett reformcsomagot, amely többek között az állami vállalatok privatizációjával is foglalkozik. Noha a kormány többség híján kénytelen volt kompromisszumokat kötni, de így is egy óriási hullám indul el. Privatizálták az Energía Argentina Sociedad Anónima (olaj- és gázkitermeléssel, ezek elosztásával és kereskedelemmel foglalkozó állami cég), Agua y Saneamientos Argentinos S. A. (vízellátásért és szennyvízelvezetésért felelős állami cég), Belgrano Cargas y Logística S.A. (teherszállító vonatokat operáltató vállalat), Sociedad Operadora Ferroviaria S.E. (civil vonatközlekedési állami vállalat), Corredores Viales S.A. (utakért felelős állami vállalat), Intercargo S.A.U. (reptéri rámpaszolgáltató vállalat), Yacimientos Carboníferos Rio Turbio (szénbányászati társaság) és a Nucleoeléctrica Argentina S.A. (atomenergiával foglalkozó állami cég, három erőművel) vállalatokat. Bár még nem sikerült mindet privatizálni, mégis megkezdődött a befektetők közti versenyfutás. Az Aerolíneas Argentinas S.A. (légitársaság), Correo Oficial De La República Argentina S.A. (postaszolgálat) és a Radio y Televisión Argentina S.E (rádió- és televíziószolgáltató) még benne voltak a magánosító reformcsomagban, de ezeket a felsőház megvétózta. Ennek ellenére privatizálásuk továbbra is tervben van. A Ley de Bases ezen kívül magába foglalt további szabadpiaci jogszabályokat, magánszektort erősítő, közszférát gyengítő újításokat, munkajogi csorbításokat.
Az agrárszektor élénkítésére eddig nem került sor. Sőt a gazdák kifejezetten neheztelnek az elnökre, vonakodnak eladni betakarított terményeiket, amíg meg nem kapják az őket gazdaságilag megsegítő reformokat.
A rendőrség és hadsereg megerősítése leginkább gyakorlati szinten zajlott le, ugyanis a rendőrségnek az elmúlt félévben nagyon sok dühös tüntetőt kellett pacifikálnia. Noha forrásokat nem kaptak, az állami erőszakszervezetek imázsát igyekezett javítani a kormány. Az argentinok ugyanis meglehetősen bizalmatlanok a fegyveres erőkkel szemben, köszönhetően annak, hogy Argentína történelmében igen gyakran fordultak elő a hadsereg által szervezett puccsok, majd azt követő junták. A legutóbbi (1974 és 1983 között zajló) brutális diktatúra végét ünneplő emléknapon például a kormány egy olyan videót tett közzé, amely a diktatúra működtetőinek, illetve hozzátartozóiknak partizánok által okozott szenvedéseit mutatja be. A jelenlegi államfő tagadja, hogy a diktatúra során tényleg meggyilkoltak volna 30 000 embert.
A szabadkereskedelmet szintén erősítette a Ley de Bases. Import- és exportadó alóli mentességeket, korábbi szabályozásokat vezetett ki, megszüntette a cégeket helyi szolgáltatókkal való együttműködésre kötelező törvényt, egyszerűsítette a külföldi valutában történő fizetést, illetve lazított az exportból származó bevételek szabályozásán.
Megtörtént a magánszektor megerősítése is. A személyi jövedelemadót 25%-ra csökkentették, az osztalékadót[13] 7%-ra vágták, továbbá az úgynevezett hosszú távú stratégiai ágazatokat mentesítették az adózás alól. Ilyen az exportokkal kapcsolatos teherszállítás, gépipar, beszerzés és építkezés, infrastruktúra, bányászat, energia, olaj, gáz, technológia, turizmus, vas-, és acélipar, illetve a vadgazdálkodás.
Az állam lebontása még messze van, az imént bemutatott főbb ígéretek közül sem teljesült minden, az anarcho-kapitalista forradalom egyelőre a jövő ködébe vész. Ezen gazdasági reformok megítélése az olvasók reszortja, ugyanakkor érdemes lehet szemügyre venni, hogy milyen hatással van a jelenlegi rezsim az argentinok életére.
Köszönhetően a közszféra kivéreztetésének, a költségvetés újra szufficitbe[14] került. Ugyanakkor, amit most megtermel az állam, az az államadósság kifizetésére fogja fordítani, így az nem fogja jelentősen befolyásolni az állampolgárok életét. Sokkal inkább befolyásolja az a gazdasági sokkterápia, ami jelenleg zajlik. A szegénység aránya a 2023-ban mért 49,5%-ról 57,4%-ra emelkedett, amivel a 2001-es összeomlás óta eltelt huszonhárom évben csúcstartó a jelenlegi kormányzat. A munkanélküliség 6,5%-ról 8%-ra nőtt.
Egy államról és annak kormányáról sokat elárul, hogy hogyan és mi ellen tüntetnek az adott országban. Érdemes megvizsgálni az elmúlt hónapok nagyobb argentin megmozdulásait.
Pontosan egy héttel az államfő beiktatása után, december 20-án a marxista Polo Obrero (Munkássarok) tüntetést szervezett a valuta devalváció, az állami támogatások eltörlése és az állam kivéreztetése ellen, tulajdonképpen a kormány agendáját vették célkeresztbe. Ez a parlament előtt zajló tüntetés még viszonylag békésen zajlott, ámbár elszórt összetűzések voltak a rendőrséggel.
Január 24-én a parlament elé került a Ley de Bases 600 cikkelyes eredeti változata – eredetileg jóval radikálisabb lett volna, mint amit végül június 28-án bevezettek – ami általános sztrájkot és egy tüntetést provokált ki Buenos Airesben. A privatizáció, megszorítások, munkásjogok csorbítása és az állam leépítése ellen fellépő argentinokat mexikói és perui szimpátiatüntetések támogatták. Itt már valamelyest feszültebb volt a hangulat, a biztonsági miniszter – a szakszervezetekkel szemben tanúsított averziójáról elhíresült Patricia Bullrich – a szakszervezeti tagok vegzálásával reagált. Egyesek összekötik a sztrájkban és tüntetésekben részt vett embereket a közszférából kirúgott emberekkel – nem alaptalanul.
Január 31-én a Polo Obrero folytatta a kormány elleni protestálását, ezt a megmozdulást azonban a rendőrség szétverte.
Február 23-ra a megszorító intézkedések az éhezés, vagy egyenesen az éhínség állapotába szorították a legszegényebbeket, illetve nagyon megnőtt a szegénység aránya az országban. Több baloldali szervezet együttműködve folytatott békés tüntetést a szegények állami megsegítéséért, vagy legalább a sanyargatásuk abbahagyásáért.
Március 18-án szintén baloldali aktivisták zártak le 500 utat Argentína-szerte, a nagyobb városokban pedig tüntetéseket szerveztek. A hatóságok erőszakosan léptek fel, több ember kórházba, illetve előzetes letartóztatásba került.
Április 10-ről 11-re átszakadt az ingerküszöb, Buenos Airesben a tüntetők kövekkel támadtak a parlamentet védő rendőrökre, akik könnygázzal, vízágyúval, gumilövedékekkel és rohamokkal reagáltak. Rengeteg ember megsérült, szintúgy sokakat letartóztattak.
Április 24-én több százezer ember vonult utcára az állam által kivéreztetett közoktatás védelmében, a pedagógusok országszerte sztrájkoltak.
Május elejére az alsóház elfogadta a Ley de Bases felvizezett változatát, amire az argentin szakszervezetek május 9-re általános sztrájkot hirdettek. A sztrájk az elmúlt húsz év legerősebb sztrájkjaként híresült el, egy napra teljesen leállt Argentína.
Június 12-én a szenátus 37-36 arányban elfogadta a Ley de Bases-t, amelynek megszavazását többszázezres tömeg kísérte figyelemmel a parlament előtt. Az elfogadás hírére zavargás tört ki, előkerültek a Molotov-koktélok, a tüntetők összecsaptak az állami erőszakszervezetekkel, amelyek több óra küzdelem után helyreállították a közrendet Buenos Airesben. A sérültek és letartóztatottak száma itt is magas.
Hogy Javier Milei elnöki ciklusa, illetve az egy hónappal ezelőtt elfogadott vadkapitalista reformcsomag milyen hatással lesz Argentínára és a világra, azt egyelőre lehetetlen megjósolni. Mindenesetre, mandátumának maradéka kétségkívül ugyanannyi izgalmat tartogat magában, mint az eddig eltöltött.
Források:
https://www.bbc.com/news/articles/cm55yv0g0veo
https://foreignpolicy.com/2024/07/12/argentina-milei-economic-reform-foreign-policy-far-right/
https://en.wikipedia.org/wiki/Economic_history_of_Argentina
https://www.econstor.eu/bitstream/10419/238356/1/731.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Argentin_v%C3%A1ls%C3%A1g_(1998%E2%80%932003)
https://www.paradigmshift.com.pk/javier-milei-argentina/
https://www.bbc.com/news/business-67688727
https://www.santander.com/en/stories/devaluation
https://www.investopedia.com/terms/d/devaluation.asp
https://www.cato.org/blog/argentinas-javier-milei-slashing-big-government-we-can-do-same-america
https://en.wikipedia.org/wiki/Taxation_in_Argentina
https://santandertrade.com/en/portal/establish-overseas/argentina/tax-system
https://taxsummaries.pwc.com/argentina/corporate/branch-income
https://mises.org/mises-wire/can-milei-really-shut-down-argentinas-central-bank
https://www.thinkglobalhealth.org/article/dangers-privatizing-health-care-argentina
https://corredoresvialessa.com.ar/es/empresa
https://www.france24.com/en/live-news/20240222-argentine-government-shuts-anti-discrimination-agency
https://nacla.org/new-colonialism-rigi-argentina-milei
https://www.usip.org/publications/2024/06/argentinas-milei-wants-reconciliation-military
https://jacobin.com/2024/04/argentina-genocide-remembrance-milei-denialism
https://www.bbvaresearch.com/en/publicaciones/argentina-economic-outlook-june-2024/
https://www.statista.com/statistics/1391763/unemployment-rate-argentina/
https://www.theguardian.com/world/2024/jan/24/argentina-strike-protest-javier-milei
https://www.bbc.com/news/articles/c255zdlde92o
https://en.wikipedia.org/wiki/2024_Argentina_protests
https://www.wsws.org/en/articles/2024/06/05/sxjk-j05.html
https://www.politico.eu/article/argentina-elects-a-far-right-chainsaw-wielding-president/
[1] individualista, kis államban gondolkodó liberális ideológia
[2] szakértelem alapú rendszer
[3] a tőkés és a munkásosztály viszonyának harmonizálására törekvő gazdasági rendszer
[4] belföldi gazdaságot vámokkal, kvótákkal védelmező kereskedelmi politika
[5] (ejtsd: hunta) eredeti jelentése bizottság vagy tanács, elhíresült változata a XX. századi latin-amerikai katonai diktatúrákra utal
[6] kormányzati kiadások minimalizálásában, szükség esetén megszorításokban gondolkodó, markánsan piacpárti gazdasági rendszer
[7] International Monetary Fund/Nemzetközi Valutaalap, nemzetközi pénzügyi együttműködés, gazdasági stabilitás, szükség esetén kölcsönök kiadására létrehozott gazdasági világszervezet
[8] állami tulajdon(ok) magánkézbe adása
[9] argentin fizetőeszköz (valuta)
[10] a devalváció szó az állami valuta állam által történő tudatos leértékelését jelenti
[11] az adott ország valutájának lecserélése az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazott dollár
[12] államközpontú
[13] részvényekből származó jövedelem után fizetett adó
[14] pluszban van, anyagi nyereséget termel